3 Hónap Izraelben

3 Hónap Izraelben

Szerettem volna arról írni, hogy a majdnem negyed év után mikre jöttem rá, mit gondolok Izraelről, többet között a zsidó emberekről is.

Rossz látni, hogy az antiszemitizmus mennyire eluralkodott az emberek többségén. Magam részéről sose szerettem vélemény alkotni úgy, ha nincs megfelelő információm valamiről. Ilyen szerintem a zsidó kérdés is. Alapvetően nem lehet véleményt mondani bármilyen nemzetről, vallási csoportról…arra alapozva, hogy ismersz 1-2 embert, vagy olvastál egy cikket, vagy a szüleid azt mondták…hogy.

Ha valaki nagyon véleményt szeretne nyilvánítani az ügyben, hát tegye, de a zsidózástól kíméljetek meg kérlek!
(more…)

Viszlát Izrael?

Viszlát Izrael?

Elérkeztek az utolsó napok Izraelben. 21-én repülök vissza Európa szívébe, azaz Magyarországra egy kis időre… Kicsit azért már rátelepül a szomorúság a mindennapjaimra, hiába tudom, hogy visszajövök még ide.

Nem vagyok benne biztos, hogy a most bennem lévő nyugalmat meg tudom majd ott is őrízni, ez pedig kicsit megijeszt.

Az elkövetkező majdnem két hétben megpróbálok még sok-sok élményt belesuvasztani a napjaimba. Sok tengerpart, kis Jeruzsálem, kávé a teraszon, barátok, izraeli piacozás, séta, jóga, főzés.
(more…)

Shakshuka, kókuszkenyér

Végre találtam kókuszlisztet, lenmaglisztet az egyik bioboltban.  Friss datolya, aszalt gyümölcsök, minden finomság megtalálható náluk méghozzá jó áron,

Megosztok veletek két receptet. Az egyik egy csodás kókuszkenyér, a másik pedig az izrali shakshuka kicsit másképp, ahogy én szeretem.
(more…)

Yerushaláyim

Yerushaláyim

Azaz Jeruzsálem héber neve. Két napot töltöttem odaát, mégpedig az óváros zsidó negyedében. A városnak megvan a sajátos hangulata, leírhatatlan és titokzatos.

Egyik nagyon jó barátomat látogattam meg, aki végre hazalátogatott New Yorkból.  Jártunk a város egyik legvallásosabb ultraortodox területén is. Sokszor problémám van az ottani öltözködési szabályokkal. Valahogy sose akaródzik 40°C-ban hosszú nadrágot viselnem, se hosszúujjú felsőt. Ilyenkor megteszi 1-1 sál, de olykor előfordulhatnak így is konfrontációk az elvakultabb követők részéről.

Érdekes az a tény, hogy az ultraortodoxoknál 20 évesen ha nem házas valaki, meglehetősen furcsán néznek az illetőre. Rengeteg fiatal házaspárt látni, akik babakocsival rohangálnak, és/vagy a feleség éppen terhesen. Azt hiszem a termékenységükkel nincs probléma. Minden családban minimum 5-6 gyerek van.

(more…)

Gluténmentes nap

Gluténmentes nap

Végre, végre, gluténmentes pizza és palacsinta készülhetett itthon.

Ígérem egy ideig ez lesz az utolsó ételes poszt, és írok nektek többet Izraelről és az itteni történésekről.

pizza

Hozzávalók:

  • 1 1/2 bögre tápiókakeményítő
  • 1 tojás
  • 1/2 bögre olívaolaj
  • 1/2 bögre víz
  • 2 gerezd fokhagyma reszelve
  • 1 tk. sütőpor

Először a folyékony hozzávalókat keverd össze, majd jöhet a tápiókakeményítő és tészta állagot kell, hogy kapj, ha kicsit folyós jöhet még liszt, ha túl sűrű, akkor víz.

Vízes kézzel oszlasd el a sütőpapíron és kb. 20 percig süsd 180-200°C-on. Majd mehet rá a szósz, különböző feltét és újabb sütés, kb. 20 perc megint.

pancake

 

Palacsinta drága, megtöltöttem cukormentes kakóporral és lekvárral.

Hozzávalók:

  • 1/2 dl kókusztej
  • 1 tojás
  • vanília kivonat
  • 1 bögre tápiókakeményítő
  • csipet só

Keverd össze a hozzávalókat és kókuszzsíron, vagy olivaolajon süsd készre. A tölteléket a fantáziádra bízom.

 

Malawach

Új kedvencre leltem, megint. A malawach kicsit olyan mint a lángos és rétes házasságából született gyermek. Általában főtt tojással és nyers paradicsomszósszal tálalják. Én a fagyasztott verziót szoktam venni. Fogsz egy palacsintasütőt, felforrósítod és a fagyasztóból éppen kivett tésztát rádobod, majd mikor egyik oldala megsült, fordítasz egyet, pár perc és kész is….és mennyei.
(more…)

Pin It on Pinterest