Japánról ha elkezd az ember beszélni, fél, hogy nem tudja majd abba hagyni. Itt vagyunk már 3 hete, de az első három napban már annyi élmény ért minket, hogy leírni se tudnám. Megkaptam amiért jöttem, kultúrshockot, és téli időjárást, utóbbi kevésbé öröm, de ez is csak időleges, hamarosan megyünk a nyárba.

Tokió inspiráló, színes, és megannyi különböző részének megvan a maga sajátossága. Itt nincs olyan, hogy városközpont, bármelyik negyedben vagy éppen, azt érzed, hogy épp a belvárosban mászkálsz. Nehéz volt megírni egy kicsit ezt a posztot, mert rengeteg dologról akartam szót ejteni. De kezdésnek nézzük azokat a dolgokat, ami furcsa, vagy érdekes volt. Aztán majd jön a többi!

1. Borravaló

Japánban igazi sértésnek számít, ha borravalót ad valaki. Azt gondolják, hogy lenézed őket, vagy nem számítottál erre a minőségre. Tehát a szabály, akármennyire is elégedett vagy, megszoktad: NE adj borravalót!

2. Kasszánál fizetés

Az éttermekben az asztalodon találod a számlát, amikor végzel a kasszához kell menned és ott fizetsz. Eddig még nem találkoztam kivétellel.

3. Készpénz

Csekély arányban van pár étterem, ahol bankkártyát elfogadnak, nagyrészben csak készpénzzel tudsz fizetni. Mindig legyen nálad készpénz! Mi azt hittük, hogy azért már több helyen van kártyás fizetés, de nem! 🙂

4. Mosdó

Azt mondják Japánban diplomával kell rendelkezned, hogy értsd hogyan működik a toalett, ami akár igaz is lehet, mert eléggé egyszerű elveszni a rengeteg nyomógomb között. Hiperszónikus toaletteket használnak, amelyik melegíti az ülőkét, bidéként funkciónál, és akár öblítés hangot is tud imitálni. Utóbbi gondolkodóba is ejtett, hogy mi ennek a haszna.

5. Éttermek

Sok-sok hely van, ami egy otthoni szobával azonos méretű. Képzelj el egy hosszú pultot ami elválasztja a szakácsokat a vendégektől és pár széket. Végigkövetheted a munkafolyamatokat, és sok jó ember kis helyen is elfér alapon fogyaszthatod el a tál ramen-edet. Általában ilyen helyek előtt hosszú sor áll, és a menetrend a következő: rendelsz, eszel, befejezed és mész. Nincs sok csevegés, de van annál több szürcsölés. Itt ha a leves evésekor szürcsölő hangot adsz ki, azt jelenti, hogy ízlik. Bezzeg anno otthon az asztalnál nem sokan örültek neki, amikor ezt csináltam.

Imádom az itteni éttermeket, bárcsak több ilyen hely lenne másutt is.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

6. Körbe-körbe sushi

Sushi vonat, én már csak úgy hívom. Mennek körbe a tányérok, rajta random sushik, nigirik. Elveszed amelyik tetszik, és ha valamit hiányolsz, rendelsz a séftől. A különböző mintájú tányérok más és más árakkal rendelkeznek. Általában a falon felfüggesztve látod, hogy mi mennyibe kerül. Az étkezés befejeztekor megszámolják az üres tányéraidat, kapsz egy számlát és mehetsz fizetni. Olyan egyszerű amilyennek hangzik. Nagy örömünkre, sok-sok étteremlánc megtalálható szerte a városban. Így egyszerű hozzájutni az olcsó és ízletes sushihoz.

goround

7. Touch screen sushi

Hi-tech sushi rendelősdi. Pár nyelv közül választhatsz és kezdődhet is a rendelés. A kért sushi, vagy egyéb finomság egy-két percen belül odagurul eléd. Itt is van olyan étterem, ami sushi vonat is egyben. Ahol mi jártunk, ott “csak” rendelni lehetett, nem volt random választási lehetőség.

sushi touchscreen

8. Tisztelet

Hajlongás. Megvan, hogyan kell férfiaknak és nőknek, és a hajlás szöge is mindent elmond a két ember közötti kapcsolatról. Japánban bármerre mész, előre köszönnek és nagyon illedelmesek.

gesture

9. Italautomaták

Ez az egyik kedvencem itt Tokióban. Szinte minden egyes sarkon bele lehet futni egybe. Ha piros címkét látsz az ital alatt, az azt jelenti, hogy forró/meleg. Tehát simán vehetsz egy forró jázmin teát, kávét szinte bárhol, és az áruk is elég jó: átlagban 130 jen, ami 315 Ft-nak felel meg. Bárcsak mindenhol lenne ilyen a világon.

machines

10. Játékgépek

Gyerekkoromban imádtam az ilyen helyeket, ahol pár pénzérméért lehetett játszani valamit. Motorverseny, autózás, lövöldözés, stb. Lehet táncolni, dobolni, gitározni, és még megannyi mást csinálni. Ha szereted a játékokat, elektronikát, Tokióban van a helyed! Amit itt nem lehet megtalálni, az nem létezik, tartja a mondás.

arcade in japan

Első körben ennyi Tokióról. Legközelebb olvashatsz a különböző negyedekről, ételekről.

Ha kihagytad volna a többi Japánról szóló posztot, itt most lecsekkolhatod őket:

Ha kérdésed van, ne habozz írni egy kommentet!

 

 


Warning: Invalid argument supplied for foreach() in /home/gingyt66/public_html/wp-content/plugins/polylang/frontend/frontend-auto-translate.php on line 199

Pin It on Pinterest

Share This